Február 14-15.
2015.02.22. 07:46
HAJTÓS MECCSEN VERESÉG AZ UTE NB1 ELLEN
Újpesten vendégeskedett nagycsapatunk 2015.02.14-én szombaton.
A hazai csapat az nb1-ben szerepel, ezért jóiramú mérkőzésre számítottunk.
Ellenfelünk már az elején tudatta, hogy ki a magasabb osztályú, csapat sorra gyártotta a helyzeteket, amit nem tudott értékesíteni, mert vagy mi vagy a szerencse megakadályozta. Az első játékrészben azért két figyelmetlenségünket kihasználták igy 2-0. A második félidőre szerkezetet váltottunk, ezzel kicsit magunkra húztuk ellenfelünket, de épp ezzel nyitottunk utat a gól eléréséhez. Ezt az is bizonyitja, hogy Farkas K két gólt, míg Kovács N egy gólt szerzett. Ebben a félidőben is volt rengeteg hibánk, amit kihasznált ellenfelünk. Lesz időnk kijavítani.
A vége
UTE – METIS (2-0) 6-3
g: FARKAS K 2, KOVÁCS N
Hajrá Metis ML
Ezüst a BLSZ női teremtornán
Teremtornára volt hivatalos a nagycsapatunk 2015.02.15-én vasárnap Budafokra.
A tornán csak a Blsz 2014/15 nagypályás bajnokságában szereplő csapatok indultak.
Három csoportba sorsolták a mezőnyt, a csoportokból az első kettő jutott tovább illetve a két legjobb 3. ,utánna egyenes kieséssel folytatódtak a küzdelmek a döntőig.
Mi az „A” jelzésű csoportba kerültünk BVSC, CSEPEL FC, RKSK, METIS NFC
CSOPORT EREDMÉNYEK:
RKSK- METIS 1-4 FARKAS K 2, MAJOR I, VÉNINGER T,
BVSC- METIS 0-6 NÉMETH B 2, MAJOR I 2, VÉNINGER T, KOVÁCS N,
CSEPEL FC- METIS 0-1 FARKAS K.
NEGYEDDÖNTŐ:
METIS – KELEN 5-0 NÉMETH B 2, MAJOR I 2, HEGEDŰS N,
ELŐDÖNTŐ:
METIS – ASTRA 5-0 VÉNINGER T 3, MAJOR I, HEGEDŰS N,
DÖNTŐ
III.KER. TVE -- METIS 3-0
A TORNA VÉGEREDMÉNYE
1.III.KER.TVE
2.METIS NFC
3. CSEPEL FC
4. ASTRA HFC
5.KORMÁNYŐR SE
5.INTER 04
5.KELEN SC
5.ÚJPESTI HALADÁS
5.BVSC
5.RKSK
Csapatunk az egész tornán szépen szerepelt, de a döntőben egy kicsit fásultan mozgott, igy meg kellett elégednünk a 2. helyezéssel.
A torna legjobb kapusává Váradi Juditot választották (METIS NFC), akit a most télen szerződtettünk az RKSK csapatától.
Gratulálok a csapatomnak
HAJRÁ METIS ML
|